A tavaszi költési időszak közeledtével a helyi szakképző iskola asztalos diákjai madárodúkat készítettek és szereltek össze, hogy segítsék a környékbeli madárpopulációt. Az akció célja a természetvédelem támogatása és a diákok gyakorlati készségeinek fejlesztése volt. Mint azt korábbi cikkünkben leírtuk egyesületünk együttműködési megállapodást kötött a Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégiummal a környezeti nevelési törekvéseinek kölcsönös segítése, valamint Kiskunhalas térsége természetvédelmi értékeinek megőrzésére és fejlesztésére irányuló programok közös megvalósításában.
A projekt során a tanulók saját kezűleg készítettek különböző méretű és kialakítású odúkat, hogy azok különféle madárfajok számára is megfelelő fészkelőhelyet biztosítsanak. A diákok lelkesedéssel dolgoztak a tanműhelyben, ahol a tanárok szakmai útmutatása mellett vágták, csiszolták és szerelték össze a fából készült madárlakokat.
Az elkészült odúkat a helyi parkokban, erdős területeken és iskolák udvarain helyezték ki, ahol a tavaszi hónapokban remélhetőleg hamar gazdára találnak. „Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok ne csak a szakmai tudásukat fejlesszék, hanem érzékennyé váljanak a természet védelme iránt is” – mondta az egyik oktató.
A program sikerét látva a szervezők bíznak benne, hogy a jövőben is lesz lehetőség hasonló kezdeményezésekre, amelyek során a diákok kézügyességüket kamatoztathatják és közben a helyi élővilágot is segíthetik.
A Kiskunsági Nemzeti Park a Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium és a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület közös munkájával 100 odú kerül kihelyezésre Kiskunhalason és kistérségében.
Az 1/9/Sz asztalosipari szerelők, illetve 1/9/B osztály asztalos tanulói madárodukat szereltek össze 🔨 az ökoiskola jegyében. Ezzel segítve a búbosbankák, vörösvércsék, szalóták tavaszi költését.
A programot Kiskunhalas Város Önkormányzata támogatta!
Túráink:
-
2026. július 11
Budai kilátások II. -
2026. június 06
Ágasvári tekergés -
2026. április 11
A Lófingató-hegy rejtelmei -
2026. március 21
Mecseki források