Várunk benneteket következő gyalogtúránkra az idők kezdete óta határként szolgáló Duna löszpartjára.
Túránkat az Imsósi erdőben kezdjük. Az erdő a Rákóczi felkelés alatt kapott stratágiai jelentősséget, amikor a Bottyán János vezette kuruc hadak a Dunántúl meghódítására készültek. Az imsósi rév majd később hajóhíd biztosítására felújították az 1300 éve minden hadászati jelentősségétől megfosztott lussoniumi löszdombot és új sánc épült Imsóson is. II. Rákóczi Ferenc Bottyán János tábornokot bízta meg a dunai átkelők védelmével, hogy a Duna két partján harcoló seregei egymással folyton érintkezhessenek. 1704-1705-ben öt új erődítményt építettek a kurucok, ezek egyike a (Duna)Kömlőd mellett emelt sáncrendszer. Ekkortól nevezték ezt a helyet Bottyán-sáncnak. A sánc 1706-ban került ismét királyi kézbe ettől kezdve stratégiai jelentőssége ismét elveszett. Az itt zajlott harcok emlékére kopjafát emeltek azon a helyen ahol a legenda szerint Bottyán sáttra állt, amikor az átkelést irányította 1704-1705-ben.
Visszaugrunk az időben és felkaptatunk a római katonai település, Lussonium maradványai közé. A Dunai a római limes az 1500 km hosszú szakaszát foglalja magában, négy ország területén 98 helyszínt és 164 részhelyszínt tartalmaz. A római uralom mintegy négy évszázada alatt folyamatos életről, a romanizált kultúra jelenlétéről beszélhetünk e vidéken, melyet a múlt század óta napjainkig előkerülő jelentős római kori emlékek fémjeleznek. Pannoniában a római uralom végét a hunok megjelenése jelentette, melynek során, 433-ban a provinciát a Római Birodalom hivatalosan is átadta királyuknak, Attilának.
Mi pedig Paks óvárosa felé vesszük az irányt. Szőlőskertek, présházak tarkítják a dimbes-dombos tájat, miközben itt-ott előbukkan a Duna ezüst szalagja is. Csendes löszmélyutakon gyaloglunk. Ha 170 évvel ezelőtt néztünk volna a paksi dunapartról észak felé még egészen más Dunát láthattunk volna. A látóhatárt lezáró ártéri erdő még nem létezett, sem a kelet felől érkező Duna-meder. A reformkor végén, amikor a szabályozások megindultak a Duna még észak felől érekzett a városba, miután kikerülte a hírhedt imsósi félszigetet. Amikor 1841-ben átvágták ezt a jégdugó-képződésre kifejezetten hajlamos hajtűkanyart Paks városában világvége hangulat uralkodott. Komolyan tartottak tőle, a helyiek, hogy a keletről a városnak zúduló Új-Duna elpusztítja majd a partot. Ez szerencsére nem következett be, és a helybéliek talán meg is békéltek, amikor az addig a Duna-Tisza közéhez tartozó Imsósi erdő átkerült a város és Tolna megye tulajdonába.
Mégegyszer megcsodáljuk a Dunára néző panorámát a Gárdonyi kilátóparkból, majd a Paksi Városi Múzeum legújabb kiállításán tekinthetjük meg a környék régészeti leleteit, természeti értékeit és történelmi emlékeit.
Túránkat a hangulatos paksi pincefaluban zárjuk, ahol két bort is megízlelhetünk!
Gyertek velünk!
Látnivalók:
- Imsósi ártéri erdő
- Bottyán-sánc maradványai
- Lussonium romkert
- Gárdonyi kilátópark
- Paksi Városi Múzeum
- Paksi pincefalu
- ... és egy borkóstoló
(A részvételi díj tartalmazza a múzeumbelépőt, a borkóstoló választható 300 Ft/dl)
Jelentkezés a részvételi díj egyidejű befizetésével lehetséges április 8-ig.
- Min. magasság
- 81 m
- Teljes leejtő
- 391 m
- Max. magasság
- 173 m
- Teljes távolság
- 10.42 km
- Teljes szintemelkedés
- 295 m
- Útpontok
- 9
Útpont/POI Részletek
| # | Magasság | Résztáv | Távolság | |
|---|---|---|---|---|
| 1 {"id":505,"track_id":34,"name":"Kopjafa","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.6595917,"longitude":18.8933201,"speed":"0.00","distance":"0.00","part_distance":"0.00","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0 km | 0 km |
| 2 {"id":506,"track_id":34,"name":"Szent Imre templom","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.663021100000002,"longitude":18.878009800000001,"speed":"0.00","distance":"1228.22","part_distance":"1228.22","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 1.23 km | 1.23 km |
| 3 {"id":507,"track_id":34,"name":"Hal\u00e1szcs\u00e1rda","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.659488699999997,"longitude":18.8807507,"speed":"0.00","distance":"1672.67","part_distance":"444.44","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0.44 km | 1.67 km |
| 4 {"id":508,"track_id":34,"name":"Lussonium romkert","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.656551399999998,"longitude":18.881950400000001,"speed":"0.00","distance":"2011.94","part_distance":"339.27","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0.34 km | 2.01 km |
| 5 {"id":509,"track_id":34,"name":"Paksi hal\u00e1szcs\u00e1rda","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.6352501,"longitude":18.87603,"speed":"0.00","distance":"4421.51","part_distance":"2409.57","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 2.41 km | 4.42 km |
| 6 {"id":510,"track_id":34,"name":"Szent R\u00f3kus \u00e9s Szent Sebesty\u00e9n-k\u00e1polna","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.634490999999997,"longitude":18.8756199,"speed":"0.00","distance":"4511.57","part_distance":"90.06","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0.09 km | 4.51 km |
| 7 {"id":511,"track_id":34,"name":"G\u00e1rdonyi kil\u00e1t\u00f3park","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.631088300000002,"longitude":18.871530499999999,"speed":"0.00","distance":"5001.60","part_distance":"490.04","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0.49 km | 5 km |
| 8 {"id":512,"track_id":34,"name":"V\u00e1rosi M\u00fazeum Paks","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.6275215,"longitude":18.867059699999999,"speed":"0.00","distance":"5524.78","part_distance":"523.18","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0.52 km | 5.52 km |
| 9 {"id":513,"track_id":34,"name":"Bork\u00f3stol\u00f3","description":"","icon":null,"created_by":0,"created":"2023-03-26 07:00:46","latitude":46.628391299999997,"longitude":18.855609900000001,"speed":"0.00","distance":"6403.87","part_distance":"879.08","part_time":0,"hr":0,"elevation":"0.00"} |
|
0 m | 0.88 km | 6.4 km |
|
Ezt az útvonalat 2 alkalommal töltötték le. |
-
Indulás:
2023. április 15. 8:43 -
Utazási mód:
50 fős busz -
Távolság:
13,5 km -
Szintkülönbség:
60 m -
Költségek:
6700 Ft -
Kapcsolat, információ:
-
LINK:
Támogasd Te is tevékenységünket
Hasznos lehet a túra alatt
Szállás
Étel, ital
Érdekelhet ez is
-
2026. július 11. / 5:30(Panorámatúra a Budai-hegységben)
-
2026. június 06. / 5:30(Ágasvár és a Mátra rejtett kincsei)
-
2026. április 11. / 5:30(Fehérlő sziklák a Gerecsében)
-
2026. március 21. / 6:00(Gyalogtúra a Víz világnapja alkalmából)
-
2026. február 14. / 5:30
-
2026. január 10. / 10:30