A Magyar Faápolók Egyesületének célja, hogy egy egységes, könnyen alkalmazható számítási eljárást adjon a Felhasználó kezébe. Ez az eljárás a széles szakmai körben alkalmazott, azonban mára elavult, a dr. Radó Dezső által közzétett faértékszámítási módszernek újragondolt, kibővített, a jelenlegi törvényi kereteknek megfelelő változata.
Telefonos applikáció is elérhető, melynek segítségével a fa pontos értéke meghatározható. A faértékelés Magyarországon egyedülálló módszer, eltér az amerikaitól vagy a némettől. Míg a németek a faültetés, nevelés, ápolás költségeit összesítik, addig a magyarok a fák jószolgálatára helyezik a számítás alapjait, vagyis arra:
Mivel mindez a fa lombkoronájában történik, ezért lombkoronaegységet vesz alapul. A forintosított érték azt jelenti, hogy mennyi pénzt kellene költeni egy faiskolában, ha adott fajtájú, korú, méretű fát szeretnénk faiskolában megvásárolni, pontosabban, mennyi kis fa lombfelülete pótólná az adott egyed lombfelületét.
A faértékszámításhoz szükséges minimális kertészeti ismeretek:
Fafaj/fajta beazonosítás – egyes fafajokon belül a kertészeti fajták, változatok értéke jelentősen eltérhet.
Fafaj/fajta alakismeret – a fafajra (fajtára, változatra) jellemző, egészséges koronaformához viszonyítottan kell megadni a korona állapotának jellemzését.
Élőhely ismeret – a fa igényeinek mennyiben felel meg az élőhely, ahol található – ismeretlen kor kiszámítása esetén szükséges.
Fa egészségi állapotát jelző tünetek ismerete
Az alkalmazás a fafaj, a fa méretei és állapotjelzője alapján kiszámítja a fa vagyoni értékét, valamint az egy éves asszimilációs időszakban végzett ökológiai szolgáltatásainak megközelítő értékét.
A Faérték alkalmazást a Magyar Faápolók Egyesülete fejlesztette ki, a programot Schmiedl Balázs és Szaller Vilmos készítette.
Támogassa adója 1%-val egyesületünket: 18365744-1-03 (Rendelkező nyilatkozat letöltése)
Számlaszámunk: 10101047-61524000-01001000